{♥} Christináék december 5-én Japánba utaztak a Burlesque promotálásának céljából. Másnap sajtókonferenciát is tartottak, ahol természetesen ott volt Christina, Steven Antin, Cam Gigandet és Kristen Bell is.
Videókat a konferenciáról a Bővebbenre kattintva találtok.
{♥} Christina Aguilera először nyilatkozott egy interjúban új barátjáról, Matthew Rutlerről: "Megvan a szerelem". {♥} Az énekesnő, aki hét hete adta be a válókeresetet, új filmjét, a Burlesque-et hibáztatja azért, hogy férjével eltávolodtak egymástól. Azt is bevallotta, hogy a forgatáson került közel Rutlerhez, de bizonygatta, hogy csak a válás után kezdtek el randizni. {♥} "Matthew egy különleges személy számomra" – meséli. – "A film forgatása alatt nagyon erős barátság alakult ki köztünk. Ő az a fajta személyiség, akivel órákig tudnék a telefonon beszélgetni." {♥} "Amint beadtam a válási papírokat, elkezdtünk találkozgatni. Nem próbálok beugrani semmibe. Most ért véget az öt éves házasságom. Lassan haladok, és próbálok boldog lenni." A páros nem titkolta a románcát, hiszen több randit is megejtettek, és Rutler még rózsát is adott Christinának. {♥} "Megvan a szerelem, igen. Jól érzem magam, randizom, és ez olyasvalami, amit rég éltem meg." {♥} Christina beszélt Jordan Bratmannel való szakításáról, a két és fél éves Max apjáról. Azt mondta, a házasságuk jól kezdődött. "Remekül megvoltunk a Max születése utáni egy évben. Jordan bámulatos volt. Ő volt az első, aki kicserélte Max pelenkáját. Aztán változott a helyzet. Maxet neveltem, és szabadnak éreztem magam ebben a kapcsolatban." {♥} Aztán jött a Burlesque-es szerep. "Elmentem a Burlesque forgatására [tavaly ősszel]. Zenészként te mindig a saját csapatoddal vagy, és a film alatt én megváltam tőlük. Szóval megvolt a szabadságom, amit azelőtt sosem éreztem. Napról napra nőttem fel. Kislányből igazi nővé értem." {♥} "Mikor véget ért a filmezés, nem éreztem jól magam a saját cipőmben. Sok elnyomott dolog kavargott bennem. Próbáltunk dolgozni a házasságon, egy közös megoldást találni, de a probléműk nyilvánvalóak voltak."
{♥}Hatalmas elnézést kérnék ezért a nagyjából két hetes kihagyásért, de most vhogy nagyon összejöttek a dolgok :S Máris pótlom a fontosabb híreket, mivel történt jó pár dolog Christinával :) {♥} Elsőként hozok nektek egy videót, amit lehet, hogy már hallottatok/láttatok. Ebben Christinát hallhatjuk, amint a stúdióban felénekli a Castle Walls refrénjét, és közben elrontja :)
{♥} Megjelent teljesben Christina és T.I. duettje, a Castle Walls! Emellett azt is megtudtuk, hogy ez lesz a következő kislemez a rapper albumáról, így egy videóra is számíthatunk a közeljövőben :) A második videóban pedig Alex da Kid, a szám producere beszél a munkájukról.
{♥}Christina Aguilera nem tud színészkedni, Cher nem tudja az arcát mozgatni – és mégsem tudsz majd ellenállni annak, hogy megnézd ezt a meleg musicalt. {♥} A bal oldalamon ülő kritikus úgy rángatózott a Burlesque alatt, hogy azt hittem, rohama van. A jobb oldalamon lévő hamar az ajtó felé vette az irányt. Nekem csak egy kérdésem volt: Mikor nézhetem meg újra? {♥} Bocsi, Harry Potter, de a Burlesque a nyaralószezon eseménye, mint a részeg nagynéni, aki késik a hálaadási vacsoráról, majd beledől a krumplipürébe. A színjátszás szinte nem is létezik – Cher arca a botox miatt nem tud mozogni, és Christina Aguilera mozdulatai még ennél is kevesebbek. A közönség, akikkel együtt láttam a filmet, a komoly részeknél nevetett, a vicceknél pedig még a tücskök ciripelését is hallhattam volna. De a Burlesque annyira rossz, hogy már jó: a jobbnál is jobb, nevetséges szórakozás; nem tudsz neki ellenállni.
1) Sakáltanya. Aguilera felveszi Piper Perabo szerepét, mint a törekvő pincérnő, aki csak táncolni szeretne. Mikor végre eljön az ő American Idol-pillanata, ő lesz az éjjel szenzációja, és lefekszik a csapossal (Cam Gigandet az Alkonyatból). 2) Az ördög Pradát visel. Hűha! Fiatal lányként nehéz sikert elérni, mikor belekezdesz a melóba. Szerencsére, Stanley Tucci ott van, hogy megmentse a napot. A meleg üzlettársat alakítja, aki divattanácsokkal látja el a lányt. Ám itt nem Miranda Priestly az, aki miatt hősnőnknek aggódnia kell. Ez egy sokkal különcebb díva: Cher. 3) Moulin Rouge. A burleszk klub, aminek Cher karaktere a tulajdonosa, Los Angelesben van, de egy olyan apró részlet a földrajz, mikor olyanoktól meríthetsz ötletet, mint Baz Luhrmann [a Moulin Rouge producere - szerk.]? Az ő klubjában mind a bútorok, mind a színpad olyan, mint Párizs. Egy nyitószámban az egyik showgirl még el is énekli azt, ami Nicole Kidman miatt minden tini iPodjára rákerült: Diamonds Are a Girl's Best Friend. 4) Alkonyat. A Burlesque üzenete az, hogy Cher (mint Edward Cullen), egy éjjeli teremtmény, aki sosem hal meg, szóval akár fel is adhatjuk, és hagyhatjuk, hogy megharapjon minket. A nagy zenés része, a You Haven't Seen the Last of Me alatt ugyanúgy csillámlik, mint egy Stephenie Meyer-féle vámpír. Hiteles ajkak, szemhélyak, felsők, övek és cipők. Megjegyzés: semmi ránc. 5) Tőzsdecápák - A pénz nem alszik. A Burlesque nem csak a táncról szól, hanem nehéz gazasági helyzetünket is megemlíti. Cher már ott tart, hogy elveszíti a klubját az elmaradt fizetések miatt. Döntés előtt áll: vagy megpróbálja eladni McSteamynek, vagy reméli, hogy tud elég pénzt szerezni a banktól? Ez egy olyan dilemma, amit még Suze Orman sem tudna megoldani. 6) A "Burlesque" párbeszédeinek legjobb részei. "Előre azokat a melleket, hisz van neked, mutasd meg!"
"Szóval nem azért vagy itt, hogy használd a telefonom."
"Hé Jack, annyira örülök, hogy nem kell ma éjjel egyedül lennem."
"A szíjam a fenekemen van."
"Mikor sminket teszel fel, oylan vagy, mint egy művész; de vászon helyett arcra festesz."
"Hányszor tartottam már a fejed a vécé felett, amíg az emlékeiden kívül mindent elvesztettél?"
category: news, gallery, videos, appearances, performances, American Music Awards
{♥}November 21-én Christina fellépett az idei American Music Awards-on, ahol a Express című számot adta elő a Burlesqueből. Pont, mint a régi Christina =)
„Hálás vagyok Istennek mindazért, ami történt, a jóért és a rosszért is. Mivel ez inspirálóan hat rám a zeneszerzésben. .”
intro
üdvözlet
Christina Maria Aguilera 1980. december 18-án született. A tehetséges énekesnő eddig 8 albumot készített el, és több mint 20 kislemezt is. 2010-ben megjelnt első filmje, a Burlesque, idén pedig egy tehetségkutatóval hódít, ami nem más, mint a The Voice.
Ezen az oldalon megismerheted a gyönyörű énekesnőt és extrákat, letöltéseket is találhatsz itt :) itt minden tartalom saját írás/gyűjtés/fordítás! Ezért szépen kérlek, ne vigyél el semmit, főleg kérdezés nélkül! Figyelem: az oldal nem áll kapcsolatban sem Christinával, sem a családtagjaival.
Megeshet, hogy az oldalon egyes információk tévesek!
az oldal receptje:
Christina - az alap összetevő Extrák - egy kis fűszerezés Média - titkos hozzávaló Oldal - adalékanyagok Home - igyál egy kortyot^^ //////////////////////////////
15/15
vár: - LEKERÜLTÉL? bezárt az oldalad, lassan egy hónapja nem frissítettél, esetleg nem vagyok kint nálad... ha ezek közül egyik ok is érvényes, nem fogadok el panaszokat!
›› feltételek
nobody wants to be lonely
chat
- ne hirdess (se versenyt se semmit)
- nem szavazok senkire (ezalól kivételt élveznek a netes barátok... :P)
- ne szidd christinát, se engem se bárki mást
- mellőzd a csúnya szavakat
fifth studio album
›› infók a közelgő stúdióalbumról (:
cím: ? megjelenés: 2011/12. műfajok: rock? közreműködik: Linda Perry, DJ Premier, Sandy Vee, Ryan Tedder, Boy Rekless, Fraser T. Smith, Autumn Rowe, William Orbit, Brendon O'Brien, ?Eminem?, Talay Riley dalok, amik szerepelnek rajta (nem mind megerősített!): ??? MEGERŐSÍTETT: ???
what a fan wants
projektek
film Burlesque szerep Ali forgatás kezdése 2009. nov 17. premier 2010. nov 24. állapot kész mégtöbb | IMDb | képek | hivatalos kislemez Moves Like Jagger [feat. Maroon 5] megjelenés 2011. június 21. állapot kész mégtöbb | fotósorozat | borító Hallgasd meg!
webmiss: nestee design: version 34.0 - by nestee theme: Christina Aguilera start: 2008. szeptember 10. closed: 2010. szeptember 25. browser: IE/Mozilla/Chrome credits:x